Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ünnep - 02 Advent

Kép

Advent

 Az adventi időszak a karácsonyi készülődés, a megtisztulás, majd a beteljesedés ideje. A szó latin eredetű: "adventis Domini", - vagyis az "Úr eljövetele".

Az egyházi év, az adventtel kezdődik. Majd jön a karácsony, és sorban egymás után, a többi ünnep. Az advent idejét, - mai formájában, - a 11. században élt, VII. Gergely pápa rögzítette. Miszerint, a Szent András apostol ünnepéhez (november 30.) legközelebb álló vasárnappal kezdődik, - emiatt változó a hétköznapok száma -, és december 24-ig tart.

Az adventi koszorú készítése csak a 19. századtól vált szokássá. Méghozzá egy leleményes lelkész - Johann Heinrich Wichern (1808-1881) ötlete alapján.  

Kép

Mivel fiatalon apa nélkül maradt, már 16 éves korától családfővé vált. Hat fiatalabb testvéréről kellett gondoskodnia. Felnőtt korára már sok nevelési tapasztalattal rendelkezett. Evangélikus teológus és tanító lett. Valamilyen módon segíteni akart az utcára került szegény vagy fogyatékos gyermekeken. Ezért, alapítványa segítségével Hamburg közelében megvásárolt egy öreg házat, a hozzá tartozó birtokkal együtt. Itt élt a feleségével, és kezdetben három saját pártfogoltjával, valamint 14 hajléktalan gyermekkel.

Mai divatos kifejezéssel, szociális otthon és iskola volt. Testvérként családias légkörben éltek együtt. Az iskolai alaptanulmányok mellett hittant és képességeiknek megfelelően, valamilyen szakmát is tanulhattak a gyermekek.  

 

Kép  Wichern lelkész minden évben a karácsonyi készülődés, a lelki megtisztulás  idején, esténként a Bibliából olvasott fel a gyermekeknek, hogy bensőségesebbé  tegye az estéket. 1839 adventjén, az az ötlete támadt, hogy gyertyafénnyel teszi ünnepélyesebbé a hangulatot.

 

A fenti képen a megvásárolt birtok látható. 

 Ezért egy falábakra állított szekér kerekére rögzített 4 nagyobb gyertyát a vasárnapokat jelképezvén, közöttük pedig 19 kisebb méretűt helyezett el, a hétköznapoknak. Minden nap eggyel több gyertyát gyújtottak meg. Az elkövetkezendő évektől színes gyertyákkal és fenyőágakkal díszítették a koszorúkat. Ezentúl, az ebédlő mennyezetéről lógatták le, ahol szinte csillárszerűen világította be a helyiséget.

Kép Ebben a házban állt az "első" adventi koszorú, 1839-ben.

Ez a szokás a katolikusoknál is hamar népszerű lett. Hazánkban a II. világháború után lett igazán elfogadott és népszerű. 1945 után eltűnt, majd a rendszerváltás után ismét felbukkant, és egyre népszerűbbé vált. A köztes időszakot a Mindenszentek és Halottak napjára készített koszorúkkal vészelte át a vallásos családok sokasága. Így őrizvén meg a koszorúkészítés titkait és örömét.

 

 Ötletét hamarosan átvették a környező iskolák és vallási intézmények. Az I. világháború után, már minden német család készített magának ilyen koszorút.

 A hagyományos adventi vallási koszorúra egy rózsaszínű, és három lila gyertyát tesznek. Napjaink kreatív koszorúin már tetszőleges színkombinációkat alkalmazhatunk.   

Kép

A várakozás izgalmát szimbolizáló koszorúk készítése egyre népszerűbb napjainkban is. Bár, kissé megkopott tartalommal. A "megtisztulás" fogalma helyett, inkább az egymásra figyelés lett jellemző.

Mostanában, a fenyőágakból készült koszorút szalmakoszorúval helyettesítjük, és előtérbe kerültek a divat illetve az esztétikai irányzatok által diktált szempontok.

A koszorúk díszítésére már angyalokat, (első vasárnapra kék ruhásat, másodikra piros ruhásat, harmadikra fehérbe öltözöttet, végül a negyedikre halványlilába öltözöttet), vagy csak egyszerű szalmából készülteket és csillagokat is használunk.

Kép A gyertyák száma lecsökkenhet egy vaskosabb méretű darabra is. A felhasználható alapanyagok sokasága, végtelen. Bármi lehet. 

 Természetesen papírcsipke, vagyis pergamencsipke adventi koszorút helyettesítő képet is lehet készíteni. Az idei év - külföldi - eddigi adventi képei közül, a nekem legjobban tetszőt teszem ide. 

Három gyertya - a címe

 Kép 

A Three Candles ötlete Kannikar Sukseree fantáziáját dicséri, a kivitelezés pedig német Silvia ügyességét, akinek a honlapcíme (Silvis Hobbywelt) megtalálható a link-gyűjteményemben. A mintája megjelent a  Parchment Craft Magazin - 2010-es Christmas számában.

Valódi, hengeres alakú pergamencsipke koszorút is készített már egy papírcsipke-készítő (ő, agy nevezi magát) ismerősöm, 2008-ban. Ez látható alul, a bal oldali képen.  Márti készítette. (Az ő munkáit is megtalálják a link-gyűjteményben elhelyezett honlapján.)  100-nál is több aprócska levelet ragasztott fel hozzá, egy hungarocell koszorúalapra.

 

Kép

 

 

Az adventi naptár

 

Az adventi ünnepek másik igen kedvelt kelléke, a naptár. Csakúgy, mint az eredeti adventi koszorú célja, a napok elteltét mutatni, a karácsonyhoz közeledvén.

Úgy tudjuk, hogy az adventi naptár hagyománya a 20. században teljesedett ki. Ám, ezt megelőzően a protestáns családok, december 1-jétől már valamilyen módon megjelölték a karácsonyhoz vezető napokat. Pl. kis bibliai képeket akasztottak a gerendára, falra, .... krétával vonalakat húztak az ajtóra.

Kép

A tömeggyártásra szánt adventi naptár ötlet szintén német eredetű.

Egy Gerhard Lang nevű kisfiú folyton azt kérdezgette az anyukájától, hogy: mikor lesz már karácsony?

Anyukája ezt megunta, és készített egy naptárt a kisfiának. Ez egy négyzetekre osztott lap volt, amire az édesanyja által készített papírgyertyácskákból minden nap felfűzhetett egyet.  Lang, később ezt a gyermekkori élményét használta fel, amikor saját kiadójában, 1908-ban, elkészítette, ill. kiadta azt az adventi kalendáriumot, amelynek kis rekeszei bibliai idézeteket tartalmaztak, és csak néhány fiókocskában volt meglepetés édesség. Hatalmas sikere lett, mely hamar átlépte Németország határait.

Sajnos a II. világháborús kiadások, ennek véget vetettek. Egészen 1946-ig kellett várni, hogy Richard Sellmer ötletei nyomán ismét megjelenjék a kartonból készült adventi kalendárium.

(Érdemes bekukkantani a Richard Sellmer Advent Calendar Museum képtárába, a fenti fekete-fehér kép is onnan való.)

Kép

1945 után, az adventi naptárak megjelentek az Egyesült Államokban is. Itt gyártották először (1950-ben) azokat a naptárakat, amelyekben már csokoládé volt elrejtve.  

Az alábbi képen Rosanna Zerbini olaszországi pergamanotanár alkotása látható, - ő kis aprócska díszekként ábrázolja a napokat, egy fenyőfa-sziluettre rögzítve. (Webcíme a linkek között megtalálható.)

 

Kép

 

 

 

 

 

  Kép

 

A 2010. esztendőben oly módon alakul az adventi naptár, hogy december 1-től, a következő napokon van adventi vasárnap: 5.-én, 12.én és 19.-én. Az első, november 28.-ára esik. 

Adventi képem egy olyan órát ábrázol, amely december 1-től mutatja a napokat. A mutatója mozgatható, csak a fotózás kedvéért állítottam 20.-ára, mert nem akartam az arcokat eltakarni.

A képkeret  mérete: 28 cm x 40 cm.

A képet nagyobb méretben megtekinthetik közelebbről is, ha rákattintanak a Fotóalbumban elhelyezett - 3. Karácsonyi pergamen képek  -  című képtárban.

 

Kép 

Adventi angyalkáim egyike - magassága: 6 cm

4 db van belőlük, és a kis kezecskéjük színe (időrendben: kék, piros, fehér, halványlila) mutatja az adventi hetek sorrendjében érkező angyalok ruházatának színeit. 

...

 

2015. Advent idején kaptunk - mi pergamen képek készítői -,  egy nagyon szép ajándékot a sorstól:

 

íme: egy fotóalbum és egy oklevél. Ez azonban jelen esetben csak Mártit érinti, én nem vettem részt a pályázaton.

 

amka-tothne-banyai-marti---2015-dec.jpg

 

Márti Barátnőm jelentős eredményt ért el az AMKA Betlehemi jászol c. pályázatán, - nagy öröm ez nekünk pergásoknak. Ez azt jelenti, hogy végre elismerik a munkánkat. Bár, 2008-ban már egyszer kaptunk oklevelet, de azután (ez évig, 2015) - nem. Nem tetszett az alapanyagunk, amiből dolgozunk. ... Márti! - megtörted a jeget, gratulálok, ... laugh

Ez a kézműves kiállítás részben Budapesten a Budai várban, a Magyarság Házában (I. Szentháromság tér 6.) és részben Veszprémben a Szaléziánumban látható, dec. 9-től január 10-ig. Pontos nyitva tartási időpontok itt láthatók: http://www.amka.hu/

Márti képe, Veszprémben kapott helyet.

 

00001-marti-kepe-kozelebbrol-a.jpg

Márti képe közelebbről, - még alkotás közben.


...

Perga Kata

A fenti anyagot összeállította és megszerkesztette:

© Cser Katalin