Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


06 A transzparens papír és a pergamano

 

A transzparens papír és a pergamano

 

Többen kérdezték már tőlem, hogy az ún. transzparens papír jó-e pergamen képek készítésére? Ha, „erre” a megfogalmazásra kell válaszolnom, - azt mondhatom, hogy: igen is meg nem is.

Kezdjük az elején. Mit jelent a neve? – transzparens.  …  Elsősorban: áttetsző a jelentése. Lehet pl. egy festék jellegzetessége. Másodsorban olyan táblát, felületet jelent, amely feliratot vagy valamilyen üzenetet tartalmaz. Olvasható, értelmezhető szöveg/kép van rajta. Ez lehet akár politikai tábla, akár reklám célú közlés egy bolt homlokzatán, egy kirakatában, vagy egy stadionban, a játékteret a nézőktől elválasztó kerítésre feszítve. … A hobbi transzparens papírlapok lehetnek figyelemfelkeltő hátterek, bélelések, üvegekre ragasztott minták, fénnyel kombinált felületek (mécsesek), borítékok, dobozkák, lámpaernyők alapanyagai.

Számos változatuk ismert. Fényesek, mattok, mintásak, egyszínűek, szivárványosak és ugyanabból a színből árnyaltak. A súlyuk általában 90--115 g/m2 körüli. Ez a mértékegység a lap vastagságát jelenti. Minél kisebb a szám, annál vékonyabb az anyag. Hobbi célra általában A4-es méretre vágva forgalmazzák. A mintásak igen változatosak, - szinte minden alkalomra találhatunk közülük megfelelő hangulatú lapokat.

Legkedveltebbek a hobbisok körében azok a transzparens papírlapok, amelyeknek az egyik oldala fényes, a másik matt. Sokan ismerjük azokat a gyűjteményes mappákat, amelyekben kettesével vannak a papírlapok; egy mintás lap kemény kartonból és rajta egy ugyanakkora méretű transzparens lap ugyanazzal a mintával.

 

dscf9679a.jpg

Jól látható a képen, hogy a színükön fényes, erőteljes a minta. A hátoldalon – matt

 

Ugyanezt mutatom az egyszínű transzparens papírjaimmal is. A képen látható lapok egyszínű A4-es méretűek, 100 g-os vastagságban. Itt is érzékelhető, hogy a színén fényes, a hátoldalán matt.

dscf9682a.jpg

 

Egyes fajtáik nyomtathatók is. Exkluzív meghívók, üdvözlőkártyák készülhetnek belőlük, nyomtatással. Bár ezzel a technikával óvatosan kell bánni. Mivel nem szívja be a festéket, hamar elkenődhet. Ki kell tapasztalni, hogy milyen nyomtatót érdemes alkalmazni hozzájuk. Vagy fordítva megfogalmazva: - milyen nyomtatóhoz milyen transzparens papírt használjunk? Mindebből következik az a számunkra kellemetlen tulajdonsága, hogy a pergamentintát sem szívja magába. Egyik másik transzparens papíron gyöngyszerűen, mint a higany összeszalad a felületén a tinta.

Valamint nem szívják be a folyékony ragasztót sem, ami emiatt, nagyon lassan szárad meg rajta, és ráadásul át is látszik a felületén. Általában a kétoldalú ragasztót ajánlják hozzá, - de, ezt is el kell valamivel takarni az első oldalon, csakúgy, mint a szivacsos ragasztókockákat. Más ragasztót alkalmazva, száradás után, - hamar leesnek az alapról, ha óvatlanul bánunk velük.

A legnagyobb különbség a pergamano képek készítésére alkalmas pergamano papírral szemben, hogy: ezek, „törékenyek”. Természetesen, alkalmazhatók domborított, lyukasztott képek készítéséhez is, - kellő óvatossággal. Mert a transzparens papír hamar kiszakad, ha a domborító tollakkal dolgozunk a felületükön. Éppen ezért a fémsablonok mélyedéseibe való beletunkolás meglehetősen nehéz feladatnak bizonyul. Nem lehetetlen, - csak könnyű kéz kell hozzá. Vonalas mintákat rajzolni rájuk, vagy írni, esetleg nagyobb részt domborítani, szintén lehet, csak vigyázva. És persze el kell dönteni, hogy melyik oldalán legyen a domború kép? – a fényesen vagy a matton?

 

150-g-os-dscf6063.jpg

 

Ezen az internet segítségével kölcsönvett képen jól látható a különbség, hogy mikor melyik oldalról domborították a papírt.

 

Ha, a fényes oldalán domborítottak (jobb oldali kép), a matt felületen jól látszik a minta rajzolata. Viszont, amikor a matt oldalról nyomták a mintát (bal oldali kép), a fényes felén rosszul látszik.

Nem véletlenül ajánlják a külföldi tanfolyamokon is, mindenhol a pergázóknak a 150 g-os pergamano papírt. Szerintem a „klasszikus” képkészítéshez a későbbiekben is, ez a legjobb. De, vannak pergás társaim, akik között akad olyan is, aki 120 g-ossal szeretne dolgozni, - csak éppen olyan nincs. Tehát, fontos szempont az egyéni elképzelés és gyakorlat, tapasztalat is. Nem felejtem el a kezdeti időszakomat, amikor csak 90 g-os pauszt használtam. Éveken át. Talán ennek a korszaknak köszönhetem, hogy mára már könnyedén tudok bánni a legkülönfélébb papírokkal is.

Itthon is kapható, a valódi 150 g-os pergamano papír, de találhatunk hozzá közeli 140 g-os pauszpapírt is. Ez utóbbit én is szoktam használni. A tapasztalatom az, hogy ez utóbbi könnyebben törik (szakad), és szálkásabb marad a csipkedés helyén a vágás nyoma, mint az eredeti pergamano papírnál. Más vágási módszert találtam ki magamnak a 140 g-oshoz, hogy ugyanolyan szép legyen, mint a 150 g-osé.

A különbség oka abban rejlik, hogy az eredeti pergamano papírt a gyártási folyamat során, kissé átitatják valamiféle olajos/zsíros anyaggal, ami az itthon kapható 140 g-osból (és társaikból) hiányzik. Hiszen nem erre a célra készítik őket.

A legtöbb itthon kapható, vékony, (90-115 g-os) egyszínű, nem mintás pausz is gyakran transzparens néven kerül forgalomba. Jellemzőjük, hogy mindkét oldaluk egyformán matt. Ezeket is lehet óvatosan domborítani, szurkálni és (nem latyakosan) festeni is. Jól tűrik a különböző lyukasztók alkalmazását is. Kis súlyuk miatt leginkább belső (elválasztó) lapok, bélések, halvány képek készítésére alkalmasak. De, tartsuk szem előtt, hogy ezek sincsenek átitatva azzal a bizonyos olajos/zsíros eljárással, amitől hajlékonyakká válnának.

Ezekhez a törékeny, vékony lapokhoz már nem alkalmas a kék párnás pergamano alátét, mert az túl puha. Ilyenkor érdemes valami keményebb alátétről gondoskodni, pl. egy dekorgumi lap vagy egy egérpad szerencsés választás lehet. Ajánlatos előbb kisebb darabkákon kipróbálni, hogy hogyan is viselkedik, a papír is, és a kezünk is. Háttér alátétnek kiválók, akár mintásak, akár egyszínűek. Finom légies hangulatos színárnyalatot lehet velük elérni. Ezért alkalmaztam én is ilyen színes fényes transzparens lapokból kivágott mintákat a pártám virágai alá. …

 

dscf9335aa.jpg

 

100%-ig nem merem kijelenteni, hogy a transzparens papírokból vagy a vékony, max. 115 g-os pauszokból nem lehet nagyon szép dekoratív pergamano képeket, tárgyakat készíteni. Hiszen az alkotói szabadság, a találékonyság és az egyéni ügyesség képessége – határtalan. laugh

 

Azt hiszem a legfontosabb tudnivalókat összeszedtem, ha mégis kihagytam volna valamilyen fontos kérdést, szívesen válaszolok.

© Cser Katalin